Bemutatkozás

Perczákné dr. Juhász Gyöngyi vagyok, a LuxuryHouse Debrecen megálmodója. 2011 óta foglalkozom értékesítéssel és ingatlan alapú befektetésekkel Magyarországon,ezen belül Debrcenben. Mondhatnám, az ingatlanok szerelmese vagyok. A kommunikáció, az emberekkel való kapcsolatépítés, mindig is fontos szegmense volt az életemnek, amelyet ebben a szakmában kamatoztathattam, illetve folyamatosan fejleszteni tudom. 

A debreceni ingatlanpiac, piaci beruházások az utóbbi 10 év távlatában hatalmas változásokon, fejlődésen ment keresztül. Egyre több minőségi, egyedi otthon épült; belvárosi lakások szépültek meg, figyelembe véve az épületekhez illő stílusjegyeket. Rendkívül fontos megemlítenünk, hogy egy ingatlan nem csak attól lesz luxus, hogy minőségi, modern anyagok, környezetbarát technológiák kerülnek benne kivitelezésre, hanem attól is, hogy milyen egyedi stílusjegyet, életérzést tud közvetíteni a vevő számára. A legnehezebb értékesítői feladat, amely egyben kihívás is, megtalálni ezt az ingatlant. Alapja kell, hogy legyen a bizalom, mint eladói, mint vevői oldalról. Hiszem és vallom, hogy a bizalom egy olyan értékes ajándék, amelyet ki kell érdemelni és ápolni kell. Aki bizalmat szentel nekem, azt igyekszem a legjobb tudásomhoz mérten szakmai tanácsokkal ellátni, hogy olyan ingatlant válasszon otthonául, vagy befektetésnek, amelyben megtalálja az egyéni luxus szabadságát. 

Weboldalunk minőségi fotókkal, 3D ingatlansétával, babaház nézettel, (térbeli, vetületi, 3D alaprajz) látványtervekkel járul hozzá az Ön luxusingatlana bemutatásához, valamint vevőink magas szintű kiszolgálásához.

 „ Ahol az álom véget ér, ott kezdődik a valóság”                  

Kiemelt ajánlataink

Eladó családi ház Epreskertben
Eladó családi ház Epreskertben

Eladó családi ház Epreskertben

Szobák száma: 5
Méret: 130 nm
146 900 000 Ft
Eladó ház Debrecen- Pallag
Eladó ház Debrecen- Pallag

Eladó családi ház Debrecen-Pallag

Szobák száma: 4
Méret: 210
290 000 000 Ft
Eladó ház Debrecen-Pallag
Eladó ház Debrecen-Pallag

Eladó Luxusingatlan Debrecen-Pallag

Szobák száma: 5
Méret: 190 nm
259 000 000 Ft

Miért kiváló befektetési helyszín Debrecen?

Ahogy korábban említettem, elsősorban, mert Egyetemváros: a felsőoktatásban jelenleg itt tanuló diákok tekintetében Budapest és Pécs után Debrecen van a 3. helyen az országos rangsorban. Az új tanév kezdése a bérleti piac rendkívüli élénkülését eredményezi, amely következménye, hogy az egyetemek vonzáskörzetében, az őszi időszakban pár nap alatt gazdára találnak az ilyen jellegű befektetési ingatlanok. 

Fejlesztések:

Az Új Főnix Terv keretén belül (2021 -2024) óriási beruházások valósultak meg a városban. 2030-ig városunkban többek között nagy gazdaságfejlesztési beruházásokra, új munkahelyteremtési beruházásokra, közlekedésfejlesztésre összpontosít a városfejlesztés. A „Zöld város program” a Debreceniek környezeti értékeinek megóvásához és élehető város feltételeinek megteremtéséhez kapcsolódik.

Nem véletlen tehát, hogy a debreceni ingatlanpiacon jelentős élénkülés volt tapasztalható az utóbbi időben. A BMW, CATL és egyéb nagyvállatok Debrecenbe való településével óriási figyelem irányult a megyeszékhelyre, mely érezhetően az ingatlanárak növekedését eredményezte.

Nem utolsó sorban megemlíteném, hogy 2024-ben a város 4. helyen végzett a tíz legjobb tőkevonzóképességű kisvárosok egyikeként Európában.  A Financial Times Nemzetközi befektetésekkel foglalkozó részlegének ranglistáján tehát 2018-tól folyamatosan az első tíz között említik.

Tovább olvasom

Kapcsolat

Elérhetőség:

Telefonszám +36 30 658 6955
E-mail cím info@luxuryhousedebrecen.hu
Székhely 4030 Debrecen Vágóhíd u. 3.